66 év után temették el a 13 éves kislányt, akit megsemmisítettek és akit a katolikus egyház megtagadott

Uncategorized Admin Saturday 25th September 2021

Az 1955-ben megerőszakolt majd meggyilkolt akkoriban 13 éves lány végső búcsúját megtagadta a katolikus egyház arra hivatkozva, hogy a kánonjog szerint végtisztesség nem jár azoknak, akik erőszak által hatlak meg.

A festői szépségű szicíliai kis faluban Montedoróban sosem volt még az 1955-ben meggyilkolt lányéhoz hasonló temetés, ugyanis az 1500 lelket számláló kis falucska egy emberként várt arra, hogy a meggyalázott lány emlékét méltóképpen elbúcsúztathassák. A lányt múlt szerdán helyezték örök nyugalomra egy kis fehér koporsóban.

1955-ben a katolikus egyház a kánonjogra hivatkozva tagadta meg a nemi erőszak áldozatává esett 13 éves kislány, Lucia Mantione temetését, de 66 évvel később végre az egyház elismerte tévedését és elégtételt adott a kis falucska minden lakójának a temetés engedélyezésével.

„Ez a nap Lucia megváltásáról szól, de egész Montedoro megváltását is jelenti.” – mondta el Rosa Alba, aki kislány korában ismerte Luciát és az utolsó percig küzdött a kislány jogaiért.

1955. január 6-án látták utoljára a gyufáért elszalasztott kislányt, ám sosem tért vissza az üzletből. Az édesanyja napokon át tűvé tett mindent, csakhogy megtalálja, ám nem járt sikerrel.

„Úgy emlékszem arra a napra, mintha csak tegnap lett volna. Egy szempillantás alatt az egész falu tudta, hogy Lucia eltűnt. Annyira rettenetes volt.”

A lány holttestét január 9-én egy Montedorótól 1 km-re lévő parasztházban találták meg, és a halottkém jelentései alapján a lány az utolsó pillanatig küzdött az életéért a támadójával szemben. Még aznap este a lány apja megpróbálta volna elindítani a temetkezési procedúrát, de Don Vito Alfano a falu akkori papja megtagadta a jogot, arra hivatkozva, hogy a kánonjog nem engedi azok számára, akik „erőszakos halált haltak.”

„Egy régi alapelvről volt szó, amelyet leginkább az öngyilkosok esetében alkalmaztak” – árulta el Francesco Stabile atya, a Palermói Egyetem egykori professzora. „Ennek ellenére sok pap olyan esetekben is alkalmazta, amikor erőszakos haláleset fordult elő. Több példát is találunk ilyenre a 19. századból. Az abszurd ötlet mögött az a meglátás áll, miszerint az erőszakos halál eltaszítja az adott áldozatot a vallásos értékektől.”

A haláleset után a rendőrség még hetekig nyomozott az ügy kapcsán, de kiderült, hogy sokan féltek részleteket elárulni arról az estéről, ugyanis a feltételezett elkövető egy olyan arisztokrata családból származhatott, aki az olasz maffia támogatását élvezte.

„Lucia története már generációk óta foglalkoztatja a közösségünket.” – mondta el Renzo Bufalino, Montedoro polgármestere. „Gyermekként sokszor friss virággal emlékeztünk meg Lucia átmeneti sírjánál. Az emlékét sosem feledtük.”

Néhány éve a két testvér, Frederico és Calogero Messana törekvései vitték előrébb az ügyet, hiszen sok nyomozás és bizonyítékgyűjtés után levelet írtak a Caltanissetta-i érseknek, hogy Lucia esetében csak kerülhessen sor a végtisztesség megadására. Az érsek elnézést kért a múltban történtekért és azt mondta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy felettesei figyelmét felhívja erre a szomorú esetre.

Az igazi fordulópont viszont akkor jött el, amikor az ügyészek újraindították az ügyet, exhumálták Lucia földi maradványait, és a pletykák szerint találtak is a lány testén a gyilkoshoz köthető DNS molekulákat, ám azok az idő múlásával minőségükben megkérdőjelezhetőek.

A lány temetésére múlt szerdán került sor, ahol a koporsót többek között a lány most 64 éves unokahúga vitte, hiszen a hosszú évek során csupán néhány családtag maradt életben.

„Sosem hittem volna, hogy rád találunk.” – mondta el könnyeivel küszködve Maria a kislány sírja felett. A szertartás során több százan várták, hogy végső búcsút vehessenek a lánytól.

A szertartás Olaszország szerte bejárta a sajtót, és a lány története a vallási sovinizmus ellen folytatott küzdések szimbólumává vált. 2020-ban egy Eures felmérés szerint, Olaszországban háromnaponta ölnek meg egy nőt, és az esetek nagyrészében szexuális erőszak is szerepet játszik.

„Ma Montedoróban nem csak Luciára emlékezünk, hanem az összes olasz női áldozatokra. Az összes nőre, akit megerőszakoltak vagy szexuálisan bántalmaztak. Az összes olyan nőre, mint Lucia, akiknél az igazságtétel sokat váratott magára.” – fejtette ki beszédében Bufalino.

8.7 ezer Megosztás

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.