„A barátnőm annyi idős, hogy akár a nagymamám is lehetne”

Uncategorized Admin Sunday 26th September 2021

Egy pár, amelynek kapcsolata a TikTokon bontakozott ki, folyamatosan küzd a negatív hozzászólásokkal a köztük lévő 37 év korkülönbség miatt. A 24 éves Quran és a 61 éves Cheryl azonban nem is lehetnének boldogabbak együtt, és szeretnék bebizonyítani az embereknek, hogy a szerelmük valódi.

Amikor megismerkedtek Quran főnöke Cheryl egyik fia volt. 8 év barátság után kapcsolatuk egy közös érdeklődési pont, a TikTok révén mélyült el egyre jobban, és a férfi úgy érezte, neki kell megtennie az első lépést: „Elhívtam őt egy randevúra, és én szerettem bele először. Aztán úgy döntöttünk, hogy kapcsolatba kezdünk, mert mindketten boldogok voltunk.” – meséli Quran.

Közös TikTok videóik olyan sikeresek lettek, hogy még hírességek, köztük például a rapper Snoop Dogg, is megosztották azokat. De a nagyobb sikerrel a negatív hozzászólások száma is megnövekedett, mert nem mindenki fogadta el a kapcsolatukat. Kettejüknek összesen több mint egy millió követőjük van a közösségi oldalon, ugyanakkor körülbelül 10 ezer rosszindulatú hozzászólást kapnak naponta. Mindketten kapnak rosszindulatú megjegyzéseket, de Cherylt különösen támadják, és ő az, aki nehezebben is viseli a kritikát.

„Zombinak hívják, élő halottnak.” – mondja Quran, és Cheryl hozzáteszi: „Azt kérdezik tőle, hogy járhat a nagymamájával.” Cheryl önbizalmát nagyon megrendítik a gyűlölködő megjegyzések, és néha el is sírja magát egy-egy durvább megjegyzés miatt.

Amellett, hogy vadidegenek támadják őket az interneten, Cheryl családtagjai közül sem mindenki fogadta el a kapcsolatukat. Hét gyereke közül néhánnyal megszakadt a kapcsolata, mert nem tudták elfogadni, hogy egy fiatalabb férfival van együtt, de Cheryl nem hagyja, hogy ez a kapcsolatuk útjába álljon. Quran családja megértőbb, édesanyja és testvérei is kedvelik Cheryl-t, és tudják, hogy boldoggá teszi a férfit.

A rengeteg negatív megjegyzés és elutasítás ellenére, ők továbbra is együtt vannak, és az a céljuk, hogy mindenkinek bebizonyítsák, mekkorát tévednek, amikor azt mondják, a kapcsolatuk nem lehet őszinte.

„Soha nem fogod megtalálni a boldogságot, ha folyamatosan gyűlölködsz. Boldogok vagyunk, nem tudsz megállítani minket, továbbra is együtt leszünk, függetlenül a véleményedtől. Meg akarjuk mutatni, hogy bárki megtalálhatja a szerelmet életkortól és bőrszíntől függetlenül.” – üzeni Quran mindazoknak, akik kritizálják a kapcsolatukat. „Igen, a szerelem vak.” – teszi hozzá Cheryl.

8.5 ezer Megosztás

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.