Koronavírus – Ekkorra várható a 4. hullám!

Uncategorized Admin Thursday 16th September 2021

A “koronavírus-számológép” szerint április 11. lesz a járvány fordulópontjának napja Magyarországon – de van olyan járványadat, amiben már be is következhetett.

Worldometers statisztikai portálon keresztül elérhető egy matematikai modellezés, amelyből kiderül, mikor kezd ellaposodni Magyarország járványgörbéje, mikor csökken végre az aktív fertőzöttek, a halottak és a kórházi kezelésre szorulók száma a jelenlegi koronavírus-tendenciák és az oltási folyamat mentén.

A hazánk közeljövőjét “bemutató” első számítás a halottak számának alakulását mutatja be három forgatókönyv alapján – optimista, reális, pesszimista. A görbén az látszik, hogy április 11-ig emelkedhet a napi halottszám, aztán viszont ebben javulás lesz, de ennek mértéke függ az emberek jelenlegi járványügyi felgyelmezettségétől és az átoltottságtól is. A pesszimista forgatókönyv viszont előre vetíti, hogy júliusban akár egy negyedik járványhullám is elkezdődhet, igaz, már sokkal kisebb elánnal, mint a korábbiak.

Forrás: Worldometers

A kórházi ágyak számára vonatkozó becslés szerint épp mostanra érte el a magyar egészségügyi a teljesítőképesség határát, igaz, már csak március 31-ig romlik a helyzet, utána meredeken csökken az egészségügyi ellátásra jutó teher. 19 702-ben van megállapítva a hazai kórházi ágyak száma, ezt mostanság átlépi a szükséglet, és 24 493 körül tetőzhet a hónap utolsó napján, és ugyanígy április 11. után válik majd ez a helyzet is tarthatóvá.

Van egy olyan görbe is, amely szerint az aktív fertőzöttek száma ma már március 18. óta csökken, ez viszont csak úgy lehetséges, hogy a felderítés hazánkban folyamatosan javul, ugyanis a regisztrált koronavírusos aktív fertőzöttek száma a hivatalos adataink alapján még növekvő tendenciát mutat, igaz, már nem olyan tempóban, mint az elmúlt hetekben,írja a infostart.hu

forrás

6.2 ezer Megosztás

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.