Mostmár biztos vége! Szabó Zsófi élő adásban jelentette be, hogy válik férjétől

Uncategorized Admin Sunday 26th September 2021

Hat év után ment tönkre a kapcsolatuk.

Az RTL Klub műsorvezetője a Reggeli című műsorban jelentette be a hírt: elválnak férjétől, akivel 6 évig voltak együtt, 2016-ban mondták ki egymásnak a boldogító igent.

Szabó Zsófi elmondta, nem tudtak egymáshoz alkalmazkodni, a döntést ő hozta meg. Hozzátette, amikor férje mellett letette a voksát meg volt győződve arról, hogy ez a kapcsolat az élete végéig fog tartani.

“A férjemmel szétmentünk, nehéz időszak van mögöttem. Külön vagyunk már, de látni fognak minket együtt, együtt neveljük a kisfiúnkat, aki élő bizonyítéka annak, hogy ez egy valódi szerelem volt, egy komoly kötődés, nagyon intenzív hat évünk volt együtt. Ha az ember küzd és küzd azért, ami egy idő után nem működik, akkor abban elfárad. És ez egyikünknek sem jó. Ő nem tudott annyira alkalmazkodni, és én sem. Tényleg azt gondoltam, mikor Zsolti mellett letettem a voksomat, hogy ez életem végéig fog szólni. Eltökéltem magam, hogy feleség legyek, édesanya legyek, és most nagyon nagy a változás, ez annak tudható be, hogy nekünk már nem megy tovább.” – mondta Szabó Zsófi.

3.6 ezer Megosztás

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.