PÁR PERCE jött a bejelentés!!! MÁRCIUS 16-ÁN JÖN A 2. ENYHÍTÉS MAGYARORSZÁGON! Ez a Te arcodra is mosolyt csal! ETTŐL SZABADULUNK MEG március 16-án :

Uncategorized Admin Sunday 26th September 2021

Újra nyithatnak a gyógyfürdők, de szabályokhoz lesznek kötve a vendégek.

Több mint 200 dolgozóját oltatta be február 19-én a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt., hogy a hozzájuk tartozó fürdőkben újra megnyithassák az úgynevezett gyógyászati egységeket. Ezt azért tehették meg, mert a cég valamennyi dolgozója – így például a kasszás és a ruhatáros is – egészségügyi dolgozónak számít. – írja a Telex.

A Telex kérdésére a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy állásfoglalást kértek az NNK-tól, ami alapján – a jelenlegi tervek szerint – márciusban kinyithatnak a társaság kezelésében álló gyógyfürdők. Ez azért történhet meg, mert egészségügyi tevékenységnek minősül a szolgáltatásuk, és minden dolgozójuk egészségügyben dolgozónak tekintendő.

Azért, hogy vendég vendéget minél kisebb eséllyel fertőzzön meg, folyamatosan fertőtlenítek majd, és időpontot kell foglalni. Sőt, az is elképzelhető, hogy a vendégeket érkezéskor tesztelik.

A jelenlegi tervek szerint a gyógyászati egységek március 16-tól nyitnak.-írja a https://www.egeszsegkalauz.hu/

Forrás: Telex

7.3 ezer Megosztás

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.