Szigorítások jönnek – jelentette be Orbán Viktor

Uncategorized Admin Sunday 26th September 2021

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban adott péntek reggel interjút a járványügyi helyzettel, a vakcinázásokkal és az esetleges szigorításokkal kapcsolatban. A miniszterelnök szerint az elkövetkezendő két hét a legnehezebb lesz Magyarország és a benne élők számára. Előrejelzései szerint a kórházak telítve lesznek és az egészségügyi dolgozók már nem lesznek képesek több feladatot ellátni. Úgy gondolja az egyetlen megoldást az oltást jelentheti, ezért mindenkit arra, két, hogy mielőbb regisztráljon.

Ebben a percben még 3000 lélegeztetőgép és 15.000 szabad ágy van a kórházakban, de ez folyamatosan csökkenni fog, ugyanis most 4668 új fertőzöttről értesült, és ebből már 123 el is hunyt. 451-et lélegeztetőgépre kellett tenni, hogy meg tudják menteni az életét. Kórházban jelenleg 5027 ember tartózkodik.

Nem volt más választásom, mint egy emelt szintű készültséget elrendelni az egészségügyi intézményekben. Ez azt jelenti, hogy megint meg kell vizsgálni a vezénylési listákat, a katonák továbbra is a kórházakban maradnak és felügyelnek. Sajnos vissza kell állítani azt a készültségi állapotot, ami tavaly április és november között volt.

Mindenkit megnyugtatott, hogy lesz elegendő orvos arra, hogy beadja a vakcinákat, mivel elsősorban a háziorvosokat kérték fel, hogy a hozzájuk tartozó körzetekben kezdjék meg az oltást.

Tény, hogy több, mint 17 millió vakcina le van kötve, ám oltani egyelőre csak azzal lehet, ami beérkezik. Tapasztalata szerint sokkal lassabban érkeznek meg az országba az uniós beszerzésű vakcinák. Az ő beoltására vagy hétvégén, vagy a jövőhéten kerül sor. Elmondása szerint a kínai vakcinát fogja beadatni magának.

Jelen pillanatban 2,6 millió ember regisztrált az oltásra, és tervek szerint húsvétig az összeset beoltjuk legalább az első adaggal. Ha ezt sikeresen teljesítjük, akkor Európában nálunk lesz a legnagyobb mértékű oltottság.

Úgy érezzük, hogy két szék között vagyunk, mivel a vakcinázásokkal elkezdhetnénk eloldani a korlátozásokat, de a harmadik hullám miatt megint sok megbetegedésre kell számítani.

Az elkövetkezendő napokban megfigyeljük, hogy szükség van-e a szigorításokra. Ha szükség lesz rá, akkor a miniszterelnök úgy gondolja, hogy a határzárakat még jobban kellene szigorítani illetve újabb szigorító eljárásokat kellene kidolgozni.

“Az Európán kívüli üzleti utakat nagymértékben le kell korlátozni, hogy a mutációt ne hozzák be.”

Annak ellenére, hogy a Bizottság jól tárgyalt és sikerült olcsóbban hozzájutni az oltóanyagokhoz mégis sok időt vesztegettek el. Szerinte a vakcinák beszerzése most már elég jó ütemben halad, mert orosz és kínai oltóanyagokat is sikerült beszerezni. Szerinte Magyarország a leginkább átoltott nemzetek közé fog tartozni Európán belül. Az Európai Uniót azonban nagyon zavarja, hogy a Brexit után a britek jobban teljesítenek legalábbis ami az oltásokat illeti.

A harmadik hullám megjelenésével úgy döntöttünk, hogy meghirdetjük a gazdaságot újraindító programot. Mindezt azért, hogy a munkájukat, vállalkozásukat elvesztő embereket segítsük. Nem hagyhatunk senkit az út szélén. – nyilatkozott Orbán Viktor.

Nagyon úgy néz ki, hogy minden eszköz megvan ahhoz, hogy támogatásokat adjunk, de nemcsak az újranyitásig, hanem a rá következendő hónapokban is. Sajnálatos módon tavalyhoz viszonyítva 55 ezer emberrel kevesebbnek van munkája ma Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy legalább ennyi vagy ennél több munkahelyet kell létrehoznunk.

Forrás

6.9 ezer Megosztás

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.